Peruban és Mexikóban már több ezer évvel ezelőtt termesztették. Francia elnevezése (haricot) azték nevéből, tehát az “ayacolt” szóból ered. 1542-ben a híres botanikus, Fuchs írta le nagy pontossággal a növényt. A babot sokáig csak szemesen, frissen vagy szárított formában fogyasztották. Az olaszok voltak az elsők, akik a XVIII. század végén elkezdték friss zöldségként enni a még éretlen, zsenge babhüvelyeket. Így született meg tehát a „zöldbab”. Azóta pedig a termesztők egyre változatosabb és egyre jobb fajtákat nemesítenek.

A zöldbab és a fejteni való bab egy és ugyanaz a növény. A két típust azért különböztetjük meg, mert a hüvelyük állaga nem egyforma. A fejteni való babén találunk egy úgynevezett pergamenréteget, amely a növekedés során megkeményedik, valamint hosszú „szálkákat”, azaz rostokat. Ezt a típust zöldbabként csak nagyon fiatalon leszedve lehet fogyasztani, és különlegesen vékony, mélyzöld, rendkívül ízletes hüvelyük mindenképpen kézi szedést igényel. Léteznek szálkamentes és viaszréteg-mentes változatok is. Ezeket később is lehet szedni, hüvelyük pedig gyakran nagyobb méretű, színük zöldes vagy sárgás, mint a vajbab esetén. A két fajta keresztezéséből alakult ki az ún. “faux-filet” bab, amely mindkét típus jó tulajdonságait megőrizte: finom, tömör, ízletes hüvelyén sem szálka, sem viaszréteg nem található.

A zöldbabnak ma már számos típusa létezik, így segítségével változatosabbá tehetjük mindennapi étrendünket, vendégeinket pedig értékes és a tápanyag-egyensúly szempontjából igen hasznos friss zöldséggel kínálhatjuk meg. Kalóriatartalma alacsony (23 kcal/100 g főtt zöldbabban), de nagy mennyiségű vitamint tartalmaz (különösen C, A-provitamin és B9 vitamin – azaz folsav – tartalma magas). Nem elhanyagolható ásványi-anyag tartalma (kalciumban és magnéziumban gazdag) és rosttartalma sem (100 g zöldségben 2g rostot találunk). Általában könnyen emészthető, és még a legérzékenyebb asztaltársaink is fogyaszthatnak a legzsengébb, legfiatalabb zöldbabból.

A zöldbab a hűtőszekrény zöldséges rekeszében legfeljebb két-három napig tartható el, mélyhűtésre azonban kiválóan alkalmas (akár előzetes blansírozás nélkül is).

Tisztítása abból áll, hogy levágjuk a hüvelyek mindkét végét, és a vágással együtt lehúzzuk az esetleges rostot is. Ez utóbbi a ma termesztett fajták esetében általában nem szükséges.

Főzése: Dobjuk a zöldbabot nagy fazék lobogó sós vízbe, és főzzük 4-5 percig. Gőzölhetjük is, de ilyenkor nagyon figyelmesnek kell lennünk, mert a zöld hüvelyek összes zamatát csak úgy tudjuk megőrizni, ha „al dente”, azaz kicsit ropogós marad. A főzés végére akkor marad meg a zöldbab gyönyörű színe, ha igazán bő, lobogó vízben, fedő nélkül főzzük. Ha elkészült, mártsuk hirtelen jéghideg vízbe, mert a hirtelen hőmérsékletváltozás hatására a növényben található zöld festékanyag, a klorofill fixálódik.